"Azt megérteném, ha az emberek egyszerűen elfelejtették volna az unikornisokat, vagy ha annyira megváltoztak volna, hogy most már gyűlölettel néznek minden egyszarvúra, és valahányszor egy a szemük elé kerül, máris a halálát kívánják. De hogy egyáltalán ne pillantsák meg őket, hogy ránézzenek, és valami mást lássanak a helyén... Milyenek akkor egymás szemében? Milyenek akkor számukra a fák, a házak, a valódi lovak, vagy akár a saját gyermekeik?"
/Peter S. Beagle ~ Az utolsó egyszarvú/
re(venge)
13:19 | 2009. május 16., szombat
18 év kellett hozzá, hogy felismerjem az arcodban a sajátomat, az arcomban a sajátodat, ugyanazok a szemek és ugyanazok az alig észrevehető ráncok, ugyanaz a mozdulat, ahogy a pohárért nyúlunk, ugyanaz a dobbanatlan csend a kimondatlan szavaink után és ugyanazok a paradoxonok a tenyerünkben. Egyszer rég azért hazudtam szerelmet valakinek, mert a te szemeid hittem az övé helyett... Annyira végtelenül ostoba voltam, és vak, mert rengeteg időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek: téged szerettelek benne, és miattad magamat (a vodkától egyébként is világít mindenkinek a szeme...), mert te én vagyok, és ő (is csak) egy rövidebb út volt kettőnk között.
Ha legközelebb látni akarlak, Téboly, elég, ha tükörbe nézek.
